Református Énekek Koncertistentisztelet
Music

Református Énekek Koncertistentisztelet

Über die Veranstaltung

🎶 A Református Énekek Koncertistentisztelet a református közösségi éneklés kiemelkedő eseménye, ahol négy karnagy, két orgonaművész, egyházi kórusok és a közönség közösen énekel, dicsérve Istent. 📘 A koncert repertoárja a Református Énekeskönyv zsoltáraira és dicséreteire épül, évről évre változó tematika szerint.

Ezen a különleges eseményen várjuk azokat is, akik szeretnék felfedezni a református népénekek és az azokra épülő kórusművek, orgonamuzsika világát, valamint a templomba járókat, akik színvonalas művészi környezetben hallgatnák és énekelnék kedvenc énekeiket. 📋

🎤 Az eseményen közreműködik: Dosek Domonkos és Gyimesi Bence orgonaművészek, Berkesi Boglárka szólóénekes és karnagy, Erdélyi Dániel karmester, Parola Csaba karnagy, valamint református kórusaink határon innen és túlról, és a Cantus Dei keresztyén jazzformáció. 🛐

Hosszú évek tapasztalata, hogy egy-egy ilyen koncert alkalmával a művészet teret vált, református templommá, szakrális hellyé válik. A közönség nem csupán passzív hallgatója, hanem aktív résztvevője is az istendicsőítő zeneélménynek. 🎼

A református énekkincs a magyar kultúra alapvető értéke, a protestantizmus kezdete óta, a magyar nyelvű Biblia mellett, a genfi zsoltárok és református dicséretek formálják hagyományainkat.

🎫 Jegyvásárlás: Itt vásárolj jegyet!

Ort

Liszt Ferenc tér 8, Budapest 1061, Magyarország

Route

Diese Woche in Sverige

Website ansehen